Megkezdődött az iskola! Reggel kilencre Te is úgy érzed magad, mintha lefutottad volna a maratont?

 

Nem vagy egyedül.

A reggeli készülődés, különösen, ha dolgozni jársz, és iskoláskorú gyermekeid vannak, a legőrjítőbb szülői feladatok közé tartozik.

Lehet ezeket a reggeleket kicsit feszültségmentesebbé, és egyszerűbbé tenni, miközben időben ki tudunk lépni az ajtón, és talán még a reggeli kávénkat is élvezzük? Vagy teljesen reménytelen a helyzet?

 

Reggeli készülődés és stressz

Reggeli készülődés feszültség és stressz nélkül?

Lehetséges ez egyáltalán? Mit tehetnék érte, hogy ez megvalósulhasson?

Amit lehet, csináljatok meg előző este

Mindent, amit nem feltétlenül szükséges reggel megcsinálni, jó, ha már előző este elkészültök vele. Például: bepakolni a táskákat, kikészíteni a ruhákat, végiggondolni, mire lesz reggel, és másnap napközben szükség, beállítani az ébresztőórát. Legyen ennek a készülődésnek is külön ideje az este folyamán (például az esti mesélés, lefekvés előtti idő).

Mindennek megvan a maga helye

Minden, iskolához szükséges holmit érdemes egy helyen tárolni. Egy polcon, dobozban, nagy kosárban. A lényeg, hogy minden (tankönyvek, füzetek, táska, uzsonnás doboz, tolltartó) egy helyen legyen, elég nagy legyen, hogy minden beleférjen, és a gyermek könnyen megtalálhassa. Még ha szeretne se tudjon semmiről megfeledkezni :-).

Légy velük kapcsolatban

Az éjszaka a gyerekek számára azt jelenti, hogy egyedül vannak. Ezért reggel lehet, hogy különösen nagy szükségük van az ölelésre, és érintésre. Pont abban az időben, amikor neked meg nagy szükséged van rá, hogy minél hamarabb ajtón kívül tudd az egész társaságot. Érdemes lehet ezt a két különböző igényt összehangolni. Egy kis beszélgetés, pár perc ölelés az ébredéskor, vagy éppen a szülők szobájában öltözés elég lehet, hogy az ő napjuk is jobban induljon.

Először jön a felöltözés

A reggeli készülődés legnagyobb kihívása: az öltözködés. Érdemes előző este kikészíteni a ruhákat. Rávenni a gyerekeket, hogy gondolják végig, mit szeretnének másnap hordani. Kényelmes ruhákat, amit reggel ő is könnyen, gyorsan fel tud venni, színben illik a hangulatához, és persze az időjáráshoz is. Ez persze csak akkor fog elég hatékonyan működni, ha következetesen kitartunk amellett, hogy azt a ruhát vegye fel, amit este közösen kiválasztottatok (és már akkor lejátszottátok a „mi mivel illik össze, és mivel nem” meccset). Reggel már nem változtathat háromszor az előző esti döntésén.

Reggel, ha már minden ruhadarabot felvettek, jöhet a reggeli.

Reggeli készítés

Ha sikerül (valamilyen csoda folytán) egy kicsivel hamarabb felkelni, és elkészülni, a gyerekek be is vonhatóak a reggeli elkészítésébe. Megteríthetnek, az asztalhoz vihetik a reggeli többi kellékét, ételeket, italt, vághatnak kenyeret, kiönthetik a tejet bögrékbe, stb.

Ezzel ők is beszállnak a reggeli készülődés közös részébe, ami így részben közös tevékenységgé, időtöltéssé (akár játékká) válik, és közben kevesebb idejük marad arra, hogy az iskolai dolgok miatt már előre szorongjanak, vagy valamilyen ürüggyel az időt húzzák. Nem utolsósorban pedig a házimunka közös elvégzésére tanítja őket.

A feszültségoldás érdekében: zenehallgatás reggel

Lehet a gyermeket a kedvenc zenéjével ébreszteni. Egész másképp fog indulni a napja. De össze is lehet egy párat gyűjteni ezekből a zenékből, és akár stopperként is használható: „Amikor … zene szól, akkor veszed fel a cipődet, és indulunk.”

Keljetek fel korábban

Ez ugyan nem lesz túl kedvelt ötlet, de megfontolandó, hogy 10-15-20 perccel korábban keljetek a megszokottnál (különösen, ha kb. ennyi késésben szoktatok lenni). Megéri a nyugodtabb készülődésért időnként kipróbálni.

 

Reggeli készülődés feszültség és stressz nélkül?

Légy modell a számukra

Azaz, Te is azt csináld, amit mondasz, vagy elvársz tőlük. Te is készíts össze mindent este, kelj fel korábban, és ne hagyd ki a reggelit, ahogy nekik sem engeded.

Maradj nyugodt, a feszültség és idegeskedés nem segít

Észrevetted már, hogy minél idegesebb vagy reggelente, a gyerekek annál lassabbakká válnak? Minél inkább sürgetnéd őket, ők annál lassabban készülnek el. Ezért, amikor a gyerekek halogatnak, piszmognak, veszekszenek, elterelik a figyelmed, nyugodj le, állj meg, és figyelj rájuk. Érintsd meg őket, és nézz a szemükbe. Ettől a pár másodpercnyi figyelemtől nagy valószínűséggel újra mozgásba lendülnek.

A reggeli készülődés közben érdemes öt percet elkülöníteni arra is, hogy valamilyen stressz csökkentő technikát alkalmazzatok közösen. Olyasmit, ami lenyugtatja a gyerekeket is, és Téged is. Mindenkinek másképp fog indulni a napja, ha már eleve megnyugszotok a napközben rátok váró kihívások előtt.

Ilyen pár perces reggeli feszültségoldáshoz (az EFT használatához) itt találsz segítséget: Érzelmi Felszabadulás Minden Napra

Itt olyan pozitív mondatokat gyűjtöttem össze, ami a gyerekekre is nagyon jó hatással van.

Mi azt szoktuk csinálni, hogy mielőtt elindulnánk reggel, az egyik gyerek választ egy aznap neki tetsző mondatot, és az egész család közösen ezt kopogtatja öt percig. Ez alatt az öt perc alatt mindenki egy kicsit nyugodtabbá, és kiegyensúlyozottabbá válik.

Csak ezután lépünk ki az ajtón, hogy elkezdődjön a napunk…

 

Nálatok mekkora a felfordulás reggelenként? Mi okozza a legnagyobb gondot?

Ha úgy érzed, hogy nagyobb a káosz a Ti életetekben, amit már nem tudsz kezelni, akkor az Anyamentő Egyéni Foglalkozásokon tudok segíteni rendbe tenni a káoszt az életedben. Amelynek a végén Te, és a családod is hálásak lesztek a család nyugalmáért.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek