Mennyire fontos, hogy sikeresnek lássuk a gyerekeinket?

 

Az a célunk szülőként, hogy boldog, és sikeres gyerekeket neveljünk?

Ez talán nem is kérdés. Minden anya, minden szülő szeretné, ha a gyereke sikeres, magabiztos, eredményes, és boldog lenne az életben. Igen, de hogyan érhetem ezt el? Hogyan tudom arra nevelni, hogy ezeket az értékeket magáévá tudja tenni?
Ez már sokkal bonyolultabb kérdés.

Az olimpiát nézve elég sokat drukkolunk azon, hogy a magyarok sikeresek legyenek a különböző sportágakban.

De vajon mi jelenti az igazi sikert?

Csak az első helyezés? Vagy csak az, hogy helyezést értek-e el? Vagy ezeknek az embereknek az is siker, hogy egyáltalán ott lehetnek? Mi az a pont, ahol elégedett lehetek magammal: elértem valamit, túlléptem a saját határaimon, megtettem mindent, amit tudtam?

Ugyanez a kérdés merül fel akkor is, ha a saját gyerekeinkre, és az ő sikerességükre, sikereikre gondolunk. Illetve arra, hogy mi mikor dőlhetünk hátra, és tehetjük ölbe a kezünket: megtettünk mindent értük, amit tehettünk, sínen vannak, rendben lesz az életük, és most már tuti el fogják érni azt, amire szerintünk a leginkább érdemesek.

Csak van ezzel egy kis baj.

A mai kultúránkban egy nő, egy anya értékét még mindig nagyon gyakran az határozza meg, hogy mennyire sikeresek a gyerekei.

Van, hogy ezt mások fejezik ki. Van, hogy mások ezt nem mondják ki, hanem mi magunk gondolkodunk így.

Ha nem sikeresek valamiért, vagy valamiben a gyerekeink, vagy valamiben hibáznak, azt úgy éljük meg, mintha anyai kudarc lenne.

Ha valamit sikerül elérniük, akkor pedig elégedett lehetek magammal is, miközben rájuk is büszke vagyok: jó munkát végeztem anyaként.

Néha fontosabbá válnak az ő eredményeik, mint a sajátunk.

Ilyenkor „jó anyának” érezhetjük magunkat.

Ez az érzés már a gyerekek egészen kicsi korától belénk ivódik. Ha valami gond van otthon, vagy nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk, nem beszélünk róla.

Már a játszótéren is csak a sikereinkről beszélünk másoknak, arról, hogy miben ügyesedtek, fejlődtek, okosodtak a gyerekek pár nap alatt. A kudarcainkat, hibáinkat, néha a kétségbeesésünket pedig inkább elhallgatjuk mások előtt, nehogy megítéljenek érte. Nehogy mások, vagy mi magunk azt gondoljuk magunkról: rossz szülők vagyunk.

Szégyelljük, ha valami nem megy úgy, ahogy szeretnénk, ahogy megterveztük, megálmodtuk, vagy a nagykönyvben meg van írva.

Hogy miért szégyelljük?

Talán mert kaptunk már kritikát másoktól. Milyen anyák vagyunk, mit csinálunk rosszul, mit kellene másképp (értsd: jobban) csinálnunk.

Talán, mert mi magunk ítéltük már el magunkat azért, amilyenek vagyunk. Amit tettünk (vagy épp nem tettünk) a gyerekünkkel (hiszen eddig nem is ilyennek ismertük magunkat).

Talán azt hisszük, hogy mások elvárják tőlünk, hogy „jó anyák legyünk” (miközben mi nem érezzük magunkat annak).

Talán azt gondoljuk, hogy ha másoknak csak a gyermeknevelés sikereiről mesélünk, akkor mi magunk is jobban elhisszük magunkról, hogy jól csináljuk.

Kívülről várjuk a megerősítést, mert a saját ösztöneinkben nem bízunk eléggé. Nem tanították meg (vagy mi nem tanultuk meg), hogyan figyeljünk befelé, csak a belső hangokra, az ösztöneinkre. Elvesztettük a kapcsolatot a belső bölcsességünkkel, és ezt a szakkönyvek adta jó tanácsokkal igyekszünk helyettesíteni.

Hogyan lehetne mégis a saját sikereinket, és a gyermekünk sikereit a saját értékükön kezelni? Egyáltalán észrevenni, hogy mi az, ami sikert jelent neki, és nekem?

Érdemes a legkisebb lépéseknél kezdeni.

Főleg akkor érdemes visszamenni a legkisebb lépésekig, a legapróbb részletekig, amikor már úgy érzed, tele vagy csalódással a gyereked viselkedése, magatartása, vagy a „teljesítménye” hiánya miatt. Mert ezekben a helyzetekben lehetsz a leghajlamosabb arra, hogy sikertelenségként éld meg a gyermeknevelés apróbb kudarcait is, és ezekben a helyzetekben a legkönnyebb feladni, és azt mondani:

„Nem bírom tovább, csődöt mondtam! Ehhez én nem értek.”

A gyermeknevelés kisebb sikerei

Kezdj figyelni, és vedd észre az apróbb, életkornak megfelelő sikereket.

Azokat a dolgokat, amik eddig nem mentek, és most egyszer csak mégis sikerülnek a gyerekednek. Egyszer-kétszer, többször is.

Ez lehet az is, hogy a kanalat végre kézbe fogja, javult a rajzokban az emberábrázolása, vagy jobb jegyet hozott – véletlenül – egy olyan tantárgyból, amiről eddig meg volt győződve, hogy neki sosem fog menni.

Hajlamosak vagyunk ilyenkor elsiklani ezek fölött az apróbb eredmények fölött. Nagyot sóhajtunk magunkban: végre megy neki ez is, és lépünk is tovább a következő problémára.

De az ő figyelmét elfelejtjük felhívni arra, hogy sikerült valamit elérnie.

Ilyenkor a gyerek is hajlamos lesz túllépni a saját eredményein, és csak a negatív dolgokra, a problémákra koncentrálni. Mindarra, ami nem sikerül, nem megy még ezredik próbálkozásra sem. Pedig ilyenkor érdemes megállni egy pillanatra, és felhívni az ő figyelmét (és ezzel együtt a sajátunkat is) arra, milyen eredményeket ért el. Akkor is, ha észrevette, és akkor is, ha nem.

A siker kulcsa az önbizalom

Ennek a későbbi önbizalom szempontjából lesz jelentősége számára.

Ha mindig arra hívjuk fel a figyelmét, hogy mit nem tud megcsinálni, egy idő után el sem fogja hinni, hogy ő képes lehet bizonyos dolgokat megcsinálni. Azt fogja hinni, mindig a vesztes oldalon áll (valljuk be, ez manapság elég gyakori gondolkodásmód a felnőttek körében is).

De ha tudatosan tudja, hogy vannak eredményei, elhiszi magáról, és van elég önbizalma, akkor később is el fogja hinni magáról, hogy meg tud valósítani, és véghez tud vinni dolgokat.

Ettől a hiedelemtől több önbizalommal fog hozzáállni az életében adódó problémákhoz is.

Amiket kikerülni úgysem tudunk, maximum a hozzáállásunkon múlik, hogyan fogjuk tudni megoldani őket felnőttként. A siker kulcsa nem az, hogy megtanítjuk neki: kerülje el a problémákat, hanem az, hogy megtanítjuk neki:

Bízzon magában, legyen elég önbizalma, hogy akármi adódik az életben, lesz ereje megoldani a problémákat.

És ez persze vonatkozik ránk, szülőkre is, már most, ebben a pillanatban is. Abban a kérdésben is, hogy hogyan faragunk problémamegoldó embereket a gyerekekből. Elhisszük-e magunkról, hogy képesek vagyunk ennek a felelősségteljes feladatnak az ellátására, vagy nem.

Ez persze nem is olyan egyszerű, ha mi magunk is sokkal inkább arra koncentrálunk, hogy mi a baj, mi a rossz, mit nem tudunk megcsinálni, miért nem tudunk mi sikeresek lenni a saját életünkben (akár a gyermeknevelésben, párkapcsolatban, vagy munkahelyen).

Gyakran az is előfordul, hogy nem a sikeresség hiánya az oka a boldogtalanságunknak, hanem az, hogy nem vesszük észre, épp ezért értékelni sem tudjuk mindazt, amit már eddig elértünk.

A fókuszunkat átállítani a negatív dolgok megfigyeléséről a pozitívra nem is olyan egyszerű feladat. De a gyerekeink kedvéért talán mégis megérné.

Te tapasztaltad már magadon, hogy nem mertél beszélni róla, mikor kudarcélményed támadt a gyermeknevelésben? Úgy érezted, hogy a környezeted nem elég befogadó a kétségeiddel szemben, csak a sikersztoriaidra kíváncsiak?

Ha úgy gondolod, hogy szívesen figyelnél inkább a pozitív eredményekre a gyermeknevelésben, és szeretnéd, ha Neked, és a gyerekeidnek is több önbizalma legyen végre, akkor személyesen itt kaphatsz hozzá segítséget.

Vagy itt találhatsz leírást ahhoz, hogyan használd az EFT -t mindkettőtök önbizalmának növelésére:

Érzelmi Felszabadulás Minden Napra

Ez utóbbinak megvan az az előnye is, hogy a gyerek is bevonható az EFT napi használatába. Így akár két legyet is üthetünk egy csapásra: együtt változik a hozzáállásunk pozitív irányba.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek