Hogyan erősíthető a szülői önbizalom néhány szokatlan hiedelemmel?

 

Sokáig nem is gondoltam, hogy ez általános probléma! Neked is az?

Még mindig rengeteget küzdesz azért, hogy elégedett, és kiegyensúlyozott legyél?

Hogy elég jó anyának érezd magad?

Közben pedig állandóan úgy érzed, nem tudsz megfelelni annak a képnek, amit magad körül látsz? Tele vagy megfelelési kényszerrel?

Akárhogy szeretnéd, akárhogy erőlködsz, egyszerűen nem érzed, hogy elég jó anya vagy? Sőt, lehet, hogy még ennél is rosszabbakat mondogatsz magadnak, amikor igazán rád tör az az elkeserítő érzés, hogy mennyire rossz szülő vagy?

Úgy érzed, képtelen vagy egyedül megküzdeni a negatív szülői érzéseiddel?

Akkor épp itt lenne az ideje, hogy véget vess ennek a reménytelen küzdelemnek! Nem igaz?

Sokáig hittem azt, hogy a fenti problémák csak néhány „kivételes” szülőt érintenek, és a legtöbben boldogok azzal, hogy gyerekeket nevelhetnek, és a családi életben minden rendben zajlik. Aztán ahogy figyeltem a környezetem, lassan rájöttem, hogy ez nem egészen van így. Akármit próbálnak a különböző médiákon keresztül belénk sulykolni.

Időről időre minden szülőnek akadnak kétségei, elbizonytalanodik, dühössé, ingerültté válik. És ha folyamatos, egyenletesen „jó teljesítményt” várunk el magunktól szülőként, akkor előbb-utóbb szinte automatikusan beprogramozzuk magunknak a csalódást.

Mert valljuk be, senki nem képes folyamatosan, a nap huszonnégy órájában kipihent, türelmes, mosolygós, jókedvű, optimista, kedves, egyszóval tökéletes anya, vagy apa lenni. Mindenkinek vannak rosszabb pillanatai. A kérdés sokkal inkább az, hogyan éljük meg ezeket a rosszabb pillanatainkat, és a megélésüket követően hogyan dolgozzuk fel őket?

Megengedjük-e magunknak, hogy néha rossz passzban legyünk? Néha kiabáljunk, és elveszítsük a türelmünket akár a gyerekekkel, akár a párunkkal? Vagy muszáj mindig olyannak lenni, mint akit éppen frissen húztak ki a skatulyából, és ha valami elromlik, vagy valamit elrontunk, akkor azonnal hibáztathatjuk magunkat érte.

De nem is olyan egyszerű abbahagyni, hogy minden apróságért magunkat hibáztassuk. Különösen, ha látunk magunk körül rossz példákat. Mert olyanok biztosan nem szeretnénk lenni. Ezért megrökönyödve tapasztaljuk magunkon, ha néha (vagy gyakrabban) mégis olyanná válunk, amilyenné tuti biztosan nem szerettünk volna. („Én biztosan nem követem el ugyanazokat a nevelési hibákat, mint az anyám.” Aztán egyre növekvő lelkiismeret furdalás gyötör, amikor ez mégis megtörténik.)

 

Milyen lenne több szülői önbizalommal?

Hogyan erősíthető mégis a szülői önbizalom?

Az üzleti életben a kiemelkedő képességekkel rendelkező, karizmatikus vezetőknek több olyan alapvető, közös hiedelme van, amelyek megkülönböztetik őket az átlagos főnököktől. Ha egy kicsit elgondolkodunk, lehet, hogy ezek a hiedelmek alkalmazhatóak egy család életére, egy család „vezetésére” éppúgy, mint az üzleti életben.

Nézzük, melyek a legjobb szervezők, vezetők közös hiedelmei, amelyek elsajátítása segíthet nekünk is a család minél zökkenő mentesebb együttélésében.

A hely, ahol dolgozunk (és élünk), összefüggő rendszer (ökoszisztéma), nem csatatér

Az átlagos főnökök egy cég vezetését általában a hasonló cégek közötti versenynek tekintik. Sok energiát fektetnek abba, hogy legyőzzék a versenytársakat, és mindenáron föléjük kerekedjenek. Ezzel szemben a kiemelkedő vezetők tudják, hogy akkor lehet igazán jól, és hosszú távon vezetni bármilyen szervezetet, ha úgy tekintünk rá, mint a szimbiózis, az együttélés alapvető formájára. Minél nagyobb a sokszínűség egy cégen belül, annál nagyobb az esélye a túlélésének. A legfontosabb cél ebben a sokszínű együttélésben, hogy a külső körülményekhez a legkönnyebben, és leggyorsabban képesek legyenek alkalmazkodni.

Ugyanez érvényes a család életére is. Sokkal könnyebbé tehetjük az életünket, ha képesek vagyunk úgy gondolni rá, hogy ez az a terület, ahol mindenki a legrugalmasabban, és legsokoldalúbban önmaga lehet. Az a tér, ahol mindenki megtalálja önmagát, mert minden családtagnak lehetősége nyílik rá. Beleértve a szülőket és a gyerekeket is. Az egymással harcolás helyett lehet egymás támogatása a cél, hogy mindenki a neki legmegfelelőbb módon kiteljesedhessen.

Minél inkább képesek vagyunk ilyen légkört kialakítani, megteremteni (amelybe az is beletartozik, hogy mi magunk, mint családanyák is jól érezzük, és megtaláljuk önmagunkat benne, ne váljunk a család áldozatává, vagy rabszolgájává), annál természetesebb lesz a szoros kapcsolat, és az összetartozás érzése a család tagjai között.

 

A vállalat (és a család) közösség, és nem csak egy gépezet

Az átlagos főnökök gépezetként gondolnak a cégükre, amelyben a munkavállalók a fogaskerekek. Szigorú keretek, és szabályok között élnek. Mindig „maguknál tartják a kormánykereket”, és az ellenőrzést. Ezzel szemben a kiemelkedő vezetők úgy tekintenek a vállalatukra, mint egyéni remények, és álmok együttesére, ahol mindenki egy magasabb cél elérése érdekében csatlakozott egymáshoz. Arra inspirálják a kollégáikat, hogy segítsenek egymásnak a céljaik elérésében, és ezen keresztül a közösség, és a vállalat céljainak elérésében.

Egy család életében ugyanez szem előtt tartható. Bár nem mindenki csatlakozott önként a közösséghez (ld. gyerekek J), ugyanakkor mégis elérhető, hogy a családtagok egymást inspirálják, és mindenki segítsen a másiknak az egyéni céljai elérésében. A családtagok (a gyerekek is) bevonhatóak a közös gondolkodásba, hogyan lehet úgy szervezni a család közös életét, hogy mindenki jól érezze magát, és mindenki kívánságai, és céljai olyan mértékben teljesülhessenek, amelyek támogatják őt, és nem zavarják a család többi tagját sem. Ezzel egyre inkább javítható a családi együttlétek hangulata, és nagymértékben csökkenthető a lelkiismeret furdalás: elég jó anya vagyok-e.

 

Az irányítás szolgálat, nem ellenőrzés

Az átlagos főnökök azt akarják a beosztottaktól, hogy pontosan azt csinálják, amit mondanak nekik. Olyan légkört teremtenek, ahol az újításoknak nincs helyük, és mindenki inkább arra vár, hogy „mit mond majd a főnök”. Ezzel szemben a kiemelkedő vezetők meghatározzák az általános irányt, és annak szentelik az idejük nagy részét, hogy megteremtsék az erőforrásokat, amelyekre a munkatársaknak szükségük van, hogy a munkát elvégezhessék. A döntéshozást lefelé delegálják, és megengedik a csoportjaiknak, hogy meghatározzák a saját szabályaikat, és csak vészhelyzetekben avatkoznak be.

Ez hasonlóképpen működhet egy család életében is. Pontosan kiosztjuk-e mindenkinek, hogy mi a feladata, vagy csak az irányokat határozzuk meg? Például: mindennap tételesen ellenőrzöm a gyereket, hogy mi volt a házi feladat, és ott ülök mellette, amíg el nem készül, vagy bízom benne, hogy önállóan is képes rá, és csak abban segítek neki, amiben ő úgy érzi, hogy szüksége van rá? Megírom helyette a nehezebb házi feladatot, vagy segítséget adok neki, hogy hogyan gondolkodjon, vagy hol talál hozzá forrásokat? Kiosztom a házi munkát, ki mit végezzen el, vagy elvégzek mindent helyettük? Vagy írok egy listát, amiről mindenki választ, hogy mit végez el, és én már csak azt figyelem, hogy a saját maga által kiválasztott feladatokat el tudta-e rendben végezni?

 

A motiváció a közös elképzelésekből ered, nem a félelemből

Az átlagos főnökök a megfélemlítést (kirúgás veszélye, nevetségessé tenni a másikat, elveszíthetnek privilégiumokat) látják a legmegfelelőbb eszköznek, hogy az embereiket motiválják. Ennek eredményeként a beosztottak, és a főnökök is úgy tűnnek, mintha megbénultak volna, és képtelenné válnak kockázatos döntéseket hozni. Ezzel szemben a kiemelkedő vezetők arra inspirálják a többieket, hogy jobbnak lássák a jövőt, és ennek részesei akarjanak lenni. Ennek eredményeként a munkatársak keményebben fognak dolgozni, mert hisznek a szervezet céljaiban, valóban élvezik azt, amit végeznek, és (természetesen) azt is tudják, hogy majd a jutalomból is részesülni fognak.

A gyerekek esetében épp ugyanígy érdemes pozitív motivációt alkalmazni a negatív megfélemlítés helyett. Milyen előnyei származnak abból, ha valamilyen viselkedést elsajátít, elfogad, ha valamilyen feladatokat elvégez, ha bizonyos dolgokon változtat? Itt az előnyök alatt nem valamilyen tárgyi jutalomra gondolok, hanem sokkal inkább arra, hogy milyen pozitív érzelmi előnyökhöz juthat ezáltal. Hogyan fogja jobban érezni magát a jövőben?

 

Az önbizalom erősítése

A változás a növekedéssel egyenlő, nem a fájdalommal.

Az átlagos főnökök a változást bonyolultnak, és fenyegetőnek látják, olyasminek, amit muszáj elviselni egy-egy cég alakulása során. Tudat alatt megtorpedózzák a változásokat egész addig, míg túl késő nem lesz. A kiemelkedő vezetők azonban a változást az élet szükséges részének tekintik. A változást nem magáért a változásért szeretik, hanem mert tudják, hogy a siker csak akkor érhető el, ha a munkavállalók, és a szervezet új ötleteket valósít meg, és új utakat talál a fejlődésre.

Egy család élete is folyamatosan változik. Szinte napról napra változnak a programok, az élethelyzetek, a gyerekek igényei, az egymással kapcsolatban táplált érzelmeink, és még sorolhatnám. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan gondolkodunk ezekről a változásokról. Kényszernek, szükséges, és kikerülhetetlen rossznak tekintjük, amihez muszáj valahogyan alkalmazkodnunk, vagy képesek vagyunk rugalmasak lenni, és a változásokhoz való alkalmazkodást a család, a családi élet fejlődésének látni.

 

A munka lehet móka is, nemcsak puszta kötelesség

Az átlagos főnökök véleménye szerint a munka a legjobb esetben is csak valami szükséges rossz. Szinte elvárják a beosztottaktól, hogy dühösek legyenek, amiért dogozniuk kell, és így tudat alatt magukat nyomás gyakorlóknak, míg az alkalmazottakat áldozatoknak állítják be. A cégen belül mindenki ennek megfelelően is viselkedik. A kiemelkedő vezetők ezzel szemben a munkát alapvetően örömforrásnak tekintik, és abban hisznek, hogy ezért a vezető legfontosabb feladata, amennyire csak lehetséges, hogy a munkavállalókat olyan munkakörökbe helyezzék el, amely valóban boldoggá teszi őket.

Szülőként persze nekünk is hasonló céljaink vannak a gyerekeinkkel. Azt szeretnénk, hogy úgy nőnék fel, és tanulnának meg mindent a társadalomról, a környezetükről, hogy közben boldogok, jól érzik magukat a bőrükben, és ezt később magukkal tudják vinni a felnőttkorba is.

Elvégre végső soron minden szülőnek ez az igazi célja, nem?

És ha ezek a hiedelmek mégsem segítenének, vagy nem eleget, és úgy érzed, hogy ennél hatásosabb, és tartósabb segítségre van szükséged, hogy a szülői szerepedben is stabilan, magabiztosan megálld a helyed, és képes legyél valóban boldog, felszabadult gyermekkort biztosítani a gyermekeidnek, akkor:

Itt jelentkezhetsz személyes tanácsadásra. Segítek Neked megoldani a problémáid.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek